2013. április 30., kedd

Kültéri pad


Múlt héten egy álmom vált valóra, kaptam egy padot. Örömömben le-föl rohangáltam, ugráltam, mint egy kisgyermek. :)
A padon mindössze védőréteg van, majd ezt felfogja váltani valamilyen festék, de amíg nincs saját ház, addig a padnak sincs mihez illeszkednie.
Addig is hogy a padot használni tudjuk kellett rá valamilyen puha ülőfelületet találni. Ehhez kezdem el ötleteket gyűjteni a hétvégén. Megszületett a döntés: szivacs kerül a padra, azonban igen drágának bizonyult ez a megoldás számomra, így bukott a terv. Végül párnákkal telítettem el a padot, amit mindenki kedve szerint tehet a háta mögé vagy a hátsója alá.
A padot ékíti egy tulipán is az a kedvenc részem rajta.
Mutatom is milyen megoldásokat találtam, mert már ha gyűjtöttem, akkor ne vesszen kárba. :)


2013. április 26., péntek

Sokszínűség és kényelem egy üzletben


Ebbe az üzletbe betérve biztosan nem távoznék üres kézzel. A The Family Love Tree ausztrál székhelyű cég, melynek tulajdonosát Katiet és férjét egy üdülés alkalmával megérintette Bali szépsége. A nyaralás hatására döntöttek úgy, hogy szeretnék Bali nyugalmát valami módon elhozni az otthonokba, ennek azt a formáját választották, hogy rattan bútorok mellett számos egyéb kiegészítőt kezdtek el értékesíteni. 
Nézd meg kínálatukat, melyet vadság, kényelem, és sokszínűség jellemez!


2013. április 23., kedd

Titkos ajtók mögé rejtve


Két szuper ötletet hoztam a mai napra egy titkos ajtó mögé rejtett szobáról és egy titkos ajtó mögé rejtett tárolóról.


Giga méretű kép mögött egy szoba.


Kandalló mellett levő tároló, ahová akár a tűzifát is elrejtheted.

Forrás: 1, 2.

2013. április 22., hétfő

Henri Matisse ihletett otthonok


A 20. század egyik legjelentősebb francia festőművésze Henri Matisse munkái számos tervezőt ihletett meg. Egy korábbi bejegyzésemben már láthattatok tőle munkákat, ahol enteriőr festményei kerültek előtérbe: itt. Most azonban nézzük meg festményei milyen enteriőröket eredményeztek.


2013. április 18., csütörtök

Mustár színben pompázó konyha


Mustár színben pompázó rusztikus konyha kiegészülve némi feketével, metró csempével és ipari lámpával. Tökéletes példája annak miként vegyítheted jól a stílusokat. 
Elfogadnál egy ilyen mennyezetig érő felső elemsoros konyhát?


2013. április 17., szerda

Élj úgy, mint egy múzeumban!


Egyes otthonokba lépve az az érzésünk támad mintha múzeumba érkeznénk, ahonnan már csak a bútoroktól elválasztó kordon hiányzik. Ne menj hozzá túl közel, ne érj hozzá, szinte ne is nézz rá. :) Most ilyen típusú enteriőröket válogattam össze. Kezdődjék hát a tárlatvezetés!


2013. április 16., kedd

Dekorálj koponyával!


Lehet, hogy nem kellene, de nem tudtam kihagyni, mert ezek olyan klasszak. Nem is gondolnánk, de egy koponyával oly sokféleképp lehet dekorálni. Készülhet belőle lámpa, de van koponyás tapéta is, gyöngyökkel díszíttet koponya, de lehet belőle ékszertartó is. Mutatom is milyen tutin tud kinézni otthonodban, természetesen, ha nem igazi!


2013. április 12., péntek

Bőr fogantyúk


Valljuk be hogy a rossz fogantyú választással nagyon el lehet rontani egy bútor kinézetét, a jóval pedig egy öreg bútordarabot is ujjá tudunk varázsolni. H apró változtatást szeretnénk otthonunkban elérni, akkor egy szép fogantyúnak a kiválasztásával sokat dobhatunk a hangulaton, hoztam is pár bőrből készült fogantyút példának.


2013. április 10., szerda

Lakás üvegpadlóval


A francia stúdió Ateliers Michael Herrman nemrégiben újította fel azt a lakást, mely a 18. századból fennmaradó építmény volt. 
 A Párizs szívében található épület megőrizte karakterét megmaradtak az eredeti mészkő falak, a tölgyfa gerendák. A galériával kibővült épület padlózata üvegből készült. Leginkább a nyitottság jellemzi ezt a lakást, ahol elmosódik a külső és belső tér az üvegfelületeknek köszönhetően.
A belső szobának tűnő teraszon egy antik márvány kandalló, tükör és csillár is található, mely kiegészült egy függőleges kerttel.


2013. április 9., kedd

Romantikus hangulatban


Ahogy közeleg a szép idő úgy környékez meg a romantika, ennek hatására egy romantikus hangulatú otthont hoztam. Nem az a habos-babos otthon mindössze egy-két mozzanatában jelenik meg a vidéki romantika.


2013. április 5., péntek

Alma, vanília és eper szín a lakásban


Egy igazi roncs volt mikor a már új tulajdonosok rátaláltak erre az épületre, se víz, se áram, és sötét terek fogadták őket. Azonban láttak benne fantáziát, így kezük ügyébe vették az átalakítást és átformálták saját ízlésük szerint. A tereket jelenleg a fény járja át, melyet köszönheti fehér padlózatának és mennyezetének is, továbbá az alma, a vanília és az eper szín megjelenésének. 
Igazi hölgyrezidencia alakult ki, ahol minden tökéletes harmóniában van egymással.


2013. április 4., csütörtök

Egy ízlésesen kialakított otthon


Egy különleges otthon, különleges dolgai, ezt már a bejárati ajtónál előreláthattuk, hogy nem egy átlagos otthonról van itt szó, és a ház falain belül csodás dolgok várnak ránk. A franciaágy háttámlája nincs a falhoz tolva, a kád a helyiség közepén áll egymagában, és a gyerekszobában egy különleges mosdó található. A bútorokat kifinomult ízléssel válogatták össze, és dolgozták ki minden részletét ennek az otthonnak.
Mindezek itt vannak képekben:


2013. április 2., kedd

Spanyolos összevisszaság


Első látásra megdöbbensz, furcsának találod, majd rájössz milyen sok ötlet lakozik ebben a loft épületben, melyet egy spanyol fotós, Manolo Yllera birtokol. Apránként szemrevételezve megtalálod a benne rejlő klassz dolgokat, és megállapítod, hogy ezek a spanyolok tudnak valamit. :)
A mennyezet, a padló, és a falak fehéren ragyognak, így a különféle bútorok igen hangsúlyosak lettek. A teljesen nyitott tér egy galéria résszel lett kibővítve, és itt-ott található térelválasztó is. A különféle stílusok eredményezték ezt a harmonikus, romantikus, de mégis elegáns hajlékot.