Ismét megnéztem az Egyszerűen bonyolult című filmet, azzal a céllal, hogy megtaláljam benne a fakerítéssel elkülönített zöldségeskertet, mert nagyon helyesnek találtam. Igaz, ebből a képből sok minden nem látszódik, így érdemes volna a filmet megnézni.
2010. október 1., péntek
Egyszerűen bonyolult
Ismét megnéztem az Egyszerűen bonyolult című filmet, azzal a céllal, hogy megtaláljam benne a fakerítéssel elkülönített zöldségeskertet, mert nagyon helyesnek találtam. Igaz, ebből a képből sok minden nem látszódik, így érdemes volna a filmet megnézni.
2010. szeptember 29., szerda
Gunnar Sverrisson fotográfus
Gunnar Sverrisson fotográfus Milánó után Izlandon telepedett le családjával. Az enteriőr fotók mellett, építészeti, és tájképeket is készít.
Egy házaspár tulajdonában lévő lakóház enteriőr képeit vonultatom fel, ahol a férj festő.
2010. szeptember 27., hétfő
Elegáns, nőies lakás
Egyre nagyobb területen hódít az ONG & ONG Építészeti cég, amelynek egy munkáját szeretném bemutatni.
Már amikor belépünk láthatjuk, hogy különleges lakás vár ránk. A sokszor egyhangú, szűk közlekedők helyett itt valami mást találunk, alkotásokat a falon, amelyek összekötik a teret a konyhával.
Variálható polc
Ha otthonunkba, olyan polcrendszert szeretnénk kialakítani, ahol a szerelvények ne látszódjanak, amelyek sokszor csökkentik az esztétikai értéket, akkor figyelmükbe ajánlom a Johannes Herbertsson & Karl Henrik Rennstam által tervezett Alog elnevezésű polcot. Erre a blokkra szerelt vagyis inkább függesztett polcok könnyen felrakhatóak vagy eltávolíthatóak, és amelyet még kedvünk szerint kombinálhatunk is.
2010. szeptember 25., szombat
Régi épület bővítése modern elemmel
Ez a 2002-ben átépített, és bővített lakóház Belgiumban található, amely az AABE Építészeti Stúdió kiváló munkájának köszönhető. A nem nagy alapterülettel rendelkező házban minden megtalálható.
2010. szeptember 23., csütörtök
Kereskedelmi épületből lakóház
Chicago, 1920., egy kereskedelmi épület helyszíne, amely jelenleg lakóházként funkcionál. Ahhoz, hogy jelenlegi formáját elérje, átépítési folyamaton ment keresztül, amely a Miller | Hull Építészeti Iroda munkája.
2010. szeptember 21., kedd
Egy hálószoba képért színtervet nyerhet!
Mivel a blogomban már írtam a hálószobákról, így a játék is ehhez kapcsolódik. 1 hónapon keresztül 1 db hálószoba képet várok e-mailben, amely tükrözi az Ön ízlését, közel áll Önhöz. Tehát, ha az interneten barangolva ráakadt egy hálószoba képre, vagy újságban szemelt ki egyet, nem kell mást tennie, mint elküldenie az alábbi e-mail címre: interiordesign.ba@gmail.com . Egy e-mail címről csak 1 db kép küldhető, amelyben kérem írják meg nevüket.
A sorsolás nyertese 1 db színtervet nyerhet a saját hálószobájáról, amely tartalmaz még egy konszignációs táblázatot (a bútorok, és kiegészítők beszerzési helyéről), és egy rövid leírást a hálószobáról. Így ezzel már akár Ön is felújíthatja szobáját!
A nyertes által beküldött enteriőr kép felkerül a blogomba.
2010. szeptember 20., hétfő
Hálószoba Philippe Starck módra
Philippe Starck tervező munkája ez a Koppenhágában található belsőtér. A fehér falak, a franciaágy, az ágynemű, és a drapéria egyszerűségét Dominique Ingres francia klasszicista festő, és grafikus "A nagy odaliszk" című festménye töri meg, amely persze reprodukció. Ezzel az enteriőr képpel szeretném bemutatni, hogy egy egyszerű, és modern belsőtérben hogyan tud hatni egy hatalmas festmény dekorációként.
2010. szeptember 18., szombat
Baldachinos ágy
Az oszlopra vagy falhoz rögzített baldachint királyi trónusok, ágyak, szószékek felett helyeztek el, amelyek textiljei védtek a hidegtől. Manapság már nem ez a szempont miatt alkalmazzák, hanem mert ad egy hangulatot a szobának.
2010. szeptember 16., csütörtök
Tapéta világa: Grandeco
A Grantil és az Ideco egyesülésével 2007. júniusában megalapult a Grandeco belga cég, amely azóta 55 országban forgalmazza exkluzív tapétáit. Erősségük a termékminőség, és a kortárs kollekciók tervezése.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










