2010. november 15., hétfő

Nappalik képekben


Ez a hét a nappali jegyében telik. Amint a Nappali tervezése elnevezésű bejegyzésemben már röviden leírtam hogyan is tervezzük meg ezt a helyiséget, és melyek azok a főbb szempontok, amelyeket figyelembe kell vennünk, ezek után nézzünk meg pár enteriőr képet.
A mai nap színes nappalik kerülnek a középpontba.
Vegyünk alapul egy piros kanapét, amely már magában is egy erőteljes darab, fessük be a falat, tegyünk függönyt, és még pár kiegészítőt, amely által luxus hangulatot kapunk. 
Másik párnákat választottam volna, amellyel jobban hangsúlyoztam volna a luxus érzést.


Az új szövetet kapó kanapé frissességet idéz, amely lila szőnyeggel egészült ki.


Már sok helyen láthattuk a mustár, és kék színkombinációt, ahogyan ezen a képen is, és amely egy lila kanapéval lett megbolondítva.


A lila klasszikus stílusú kanapé, és a színes szőnyeg mellett a szemünk a nem mindennapi dekorációként szolgáló zsalugáteren akad meg.


A falra függesztett keret nélküli vászonfestmény, és a dohányzóasztal színesíti meg ezt a nappalit.


A falon lévő képek adnak egy különleges hangulatot ennek a nappalinak, amelyet a kanapé, és a rajta elhelyezett párnák lágyítanak.


Vibráló, élénk színek, amelyek izgalmassá teszik ezt a teret.