2010. december 6., hétfő

Irány Franciaország!


A lélegzetem is elállt, amikor először megláttam ezt a Franciaországban található 18.században épülő kis tanyát, amely a mai kor számára lett kialakítva, és tárt kapukkal várja a pihenésre vágyó vendégeit. Az egyszerűsége fogott meg, amelyben nincsenek eget rengető építészeti megoldások, mégis magával ragadó jelenség.
A könyvtár rész, ahol az ember kikapcsolódhat, és félrevonulhat egy könyv társaságával, vagy ha valaki nem tud meglenni internet nélkül, azoknak az is rendelkezésére áll.


Dolce Vita elnevezésű szoba, amelyben uralkodik a szenvedélyes vörös, a bársony, és ahol minden adott a romantikára.



A finoman leomló függöny, a különböző színű szőnyegek játékos elhelyezése engem meggyőzött.




Ha valaha is álmodtunk arról, hogy a parton a homokban aludjunk, akkor azt itt most megtehetjük.


Egy igazán jó hely az ellazulásra, és a feltöltődésre.


Egyes fotók Heiner Orth fotográfus munkái.