2013. május 23., csütörtök

Hangulat az otthonomban


Régóta terveztem már az otthon porosodó magazinokból kis lerakodóasztalt készíteni. A héten végre sikerült összeválogatnom és szépen sorba egymásra helyeznem a magazinokat, az aljára nemezből készült talpacskákat ragasztottam, egy övvel átkötöztem, majd a tetejére egy barna krokodilmintás tányért helyeztem, melyet kibiztosítottam ne mozogjon.



A képen látható gyertyatartó előzőleg asztallábként funkcionált, amit sprayfestékkel fújtam le (ezt is már régebben készítettem). Van belőle még két darab, amit majd egy következő bejegyzésben szintén megmutatok.


Ismét előkerült egy párnám, amit pár évvel ezelőtt varrtam, de hogy legyen benne valami csavar benne övet csatoltam rá.

Képek saját.