2013. június 18., kedd

Romantikus hangulatú otthon


A képek láttán nem csoda, ha az ember romantikus hangulatba kerül, elábrándozik azon milyen jó lenne ennek a háznak az udvarára kiülni reggelenként és megreggelizni, majd munkába indulni, végül hazatérni és kedvesével végignézni a naplementét.
Egy család számára megadatott, hogy innen kémleljék a kék eget. A felújítást követően beköltözhetett ennek a 19. századi villa falai közé.
Az elmúlt hetekben sok időt töltöttünk Spanyolországban, és ez ezen a héten sincs másképp, hiszen a romantikus hangulatú villa szintén ott található. Az eredetileg vendégek fogadására is alkalmas ház a család harmadik gyermekének megszületésével családi menedékhellyé alakult át, mely fákkal körülvett, szőlőültetvényekkel telített terület.
A házban uralkodó színek a meleg bézs, szürke és barna, emellett megjelennek természetes textúrák, mint a pamut, és a len, melyek még különlegesebbé teszik ezeket az enteriőröket.
















Forrás: 1, 2.